Close
mail us

Írjon nekünk!

Az Ön emailcíme

Close
lock and key

Regisztráció a ridikul.tv oldalra, a kommenteléshez

Az Ön emailcíme

A megadott emailcímet titokban tartjuk, de oda küldjük a regisztrációs emailt!
A két jelszónak egyeznie kell, az emailcímnek igaznak kell lennie, a becenév szinte bármi lehet.

Close
lock and key

Jelentkezzen be a kommenteléshez.

Account Login

Útvesztők és a példaképek ereje Adásba kerül: 2015. október 29.

A példaképek egész életünket meghatározzák. Milyen korban, milyen embereket választunk magunknak? Fodor Ákos, műfordító a következőképpen fogalmaz: Példaképem mindenki, akitől valaha is tanulhattam bármi követendőt, vagy elvetendőt. Mindannyiuknak hálás vagyok. Mindenkitől tudunk tanulni, de mi történik akkor, ha esetleg rossz útra tévedünk? Hogyan tanítsuk meg gyermekeinknek a kritikus hozzáállást? Itt lesz velünk Györgyi Anna, Bagdy Emőke és Divinyi Réka. Meglepetés férfi vendégünk példaképe az édesapja.

Györgyi Anna, Jászai Mari-díjas színművész szerint jó dolog az, ha egy szülő őszintén fel meri vállalni a gyengeségeit a gyermeke előtt. Annának édesapja a minta, aki férfiként nagyon családcentrikus volt, tőle tanult mindent. Számára is fontos a szakmája, de az első helyen a család áll. Úgy gondolja, hogy nem szabad a gyermeket tiltani, mert ekkor jön a titkolózás. Jobban fél a titkoktól, ezért őszinte beszélgetésre próbálja nevelni a gyermekeit. 

Bagdy Emőke, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta elmondása szerint a példaképválasztás akkor kezdődik, amikor a gyerek igazán keresi önmagát. 6-10 éves korban az válik mintává, aki ott van és törődik velük. 10 éves kor felett egy ideálkeresés kezdődik. Végül 16-20 év között alakul ki egyértelműen ez az ideál. Általában nem egy konkrét személyről kell beszélnünk, hanem ezt nevezhetnénk "gyurmaléknak is". Ez az eddigi tapasztalatainkból felépített ideál. Emőke ha visszagondol, minden életszakaszában volt példaképe. 

Divinyi Réka, forgatókönyvíró szerint az életünk több területének is meglehet a maga példaképe. Amikor Réka is szülővé vált, akkor fogalmazódott meg benne, hogy olyan szülő szeretne ő is lenni, amilyen az édesanyja volt. Az életünkben vezetőket, mintákat választunk. Azonban egy vezető uralkodóvá is válhat, ami egy öncélú dolog. Egy igazán jó vezetés közösségi dolog, nem rólunk, hanem a közösségről szól. 

Fenyő Iván, színésznek sok szempontból is az édesapja volt a példaképe. Vele szemben Ivánnak volt egy tartása, de egyfajta rajongása is. Elmondása szerint, ha az életben minden területen tudom fejleszteni magam, akkor eljuthatok egy olyan szinte, amikor a hasonló a hasonlót vonzza. Ekkor már nem lehetnek ránk hatással a manipulátorok, mert olyan szintre jutottunk, amikor már mi akarunk lenni a saját magunk vezetője. Akire pedig hallgatok az már csak nálam magasabb rendű lehet. 

Példaképválasztás

Egy magyar kutatás szerint a példaképválasztás három kategóriába sorolandó. Általában családtagot/barátot, sztárt/hírességet vagy civil szakmában dolgozó (például: tűzoltót, tanárt) személyt választunk példaképnek. A megkérdezettek fele azt gondolja, hogy az ideális nő jellemzője a családcentrikus gondolkodás. Az ideális férfi pedig megteremti a családjának az egzisztenciális hátteret és jó munkaerőnek számít. Úgy néz ki, ez a történelem során nem sokat változott. 
Három szocializációs forrás határozza meg a felnőttkori személyiségünket: a család, az iskola és a tömegkommunikáció médiumai. Ez utóbbi sokszor jóval nagyobb hatással van az egyénre, mint az előbbi kettő. Mi lehet a változás oka? Mindhárom befolyásoló tényező - a szülők, az iskola és a média - arra törekszik, hogy a gyerekeket "átsiettesse" a gyermekkoron. A család és az iskola azzal, hogy kiemelkedő eredményeket követel tőlük, a médiából pedig a kicsik olyan információhoz jutnak hozzá, amelyben régebben csak a felnőtteknek lehetett része. Így a gyermekek sokkal hamarabb szembesülnek olyan nehézségekkel, amelyek kezelésére nem állnak még készen. A másik probléma pedig az, hogy ebben az információval telített technikai világban a gyerekek sokkal otthonosabban mozognak. Így a különböző informatikai eszközök miatt nőtt a távolság a felnőttek és a gyermekek között. Talán az egyik legjellemzőbb probléma az, hogy a televíziót nevelési segédeszközként alkalmazzák.   

Két hozzászólás

Minitehén
2015. október 29. 17:39:38
Divinyi Réka mondott egy érdekeset, ti. hogy ő azt mondja a gyerekének, hogy ő a leglegebb neki a világon. Épp ezért ha más dolga is van és a gyerek játszani akar, azt félreteszi, nehogy a gyereke csalódjon benne, mert hiszen ha ő neki a leglegebb, akkor azt érezze is. Hát sajnálom, hogy ilyen a világnézete, mert óriási csapdát állított ezzel fel magának. A gyereke tehát már így is ráült a fejére az igényeivel és hamarosan egy lélegzetvételnyi ideje sem jut más tennivalóira, legfeljebb ha a gyerek alszik, és az gondolom, a korral együtt folyamatosan csökken majd. Mert mi történik, ha éppen a gyerek ételét készíti, ha az ő ruháit teszi be a gépbe vagy teregeti ki, ha vásárol... stb. Mindent félbehagy, mert a gyerek játszani akar? Bár tanácsot nem lehet adni, mégis azt javaslom, ne vesse alá magát ennyire a gyereke igényeinek, inkább azt mondja: nekem te ugyan a leglegebb vagy a világon, mégis más teendőm is van, tehát most épp nem tudok veled játszani, de nézheted, amit csinálok, sőt mi több, segíthetsz is - persze a korának megfelelő segítséggel. Ergo: nem imádni kell a gyereket, hanem szeretni - és e kettő között óriási a különbség! utóbbihoz tartozik az is, hogy a gyerek számára megmutatja nemcsak a jót, hanem a kevésbé jót, tehát az életre neveli és nem egy rózsaszín világra. Hozzáteszem még: a gyereknek sem lesz jó később ez a szemlélet, a személyiségfejlődése szempontjából. Önző ember lesz, és ha közösségbe kerül, csodálkozni fog, hogy ott nem ő lesz majd a liebling, nem az ő kívánságait teljesítik azonnal és elsőként. Ebbe a helyzetbe pedig éppen saját anyukája sodorta az ő nagy rajongásával.
Csodálkoztam egyébként, hogy Bagdy Emőke a maga nagyon tapintatos módján nem szólt ezután és nem magyarázta el ezt a lelkes fiatalnak.
Balogh András
2015. október 30. 23:39:35
Tisztelt Szerkesztő Asszony !

A nevem Balogh András, villamosmérnök, gyakorló műszaki ember vagyok. Ezt azért írom ide, mert ebből adódnak a "hitetlenségi" problémáim.
Néha-néha belebotlom az Ön Ridikül című műsorába, bele-belehallgatok, aztán van, amivel egyet értek, máskor meg háborgok a "megmondó emberek igazságán". (A képernyő előtt tehetem gond nélkül, senki sem minősít le érte – egyből.)
Legutóbb a gyermeknevelés, példakép témájú adásba botlottam bele tegnap este és mivel nekem is van két felnőtt lányom, a rokonságom meg tele még tanítandó ifjú honleányokkal és honfiakkal, hát kíváncsi voltam a gondolatokra.
Nem tartom fel Önt hosszú monológgal, mert sok mindenről szót ejtettek Önök is, meg millió egyéb fórum is, de vagy én kapcsoltam késve a csatornára, vagy valóban nem hangzott el itt sem – ahogyan máshol sem hallom sohasem (!) – hogy mi lenne a legalapvetőbb – szerintem – az egész gyereknevelősdiben: az a "pocokgyerek" általam és nekem született, nem ? Hát akkor örüljek neki és foglalkozzam vele születésétől fogva ! Amikor már nem csak a szopcsi és az alvás a főállású tevékenységi köre, már lehet vele játszani bőven ! Akár tisztába tevéskor is ! Fürdetéskor is. Mint szülők, kaphatunk nála értékesebb játékszert-játszótársat felnőtt fejjel ?
Aztán, ahogyan nagyosodik, jöhetnek a tényleges játékok, kifestőzések, mesemondások, gyurmázások, bújócska az asztal alatt négykézláb, társasjátékok … mennyit soroljak még ? Más ezt nem érzi, nem érti, hogy a játékkal, a játék közben mi mindenre lehet észrevétlenül ránevelni a "pockot" ? Játszva ! Szigor nélkül ! Ezeket is estig lehetne sorolni: a türelemre, a kitartásra, a másik tiszteletben tartására, a vereség elfogadására, a győzelem tisztes megélésére és nem a másik megalázására, a koncentrált, tartós figyelemre, szófogadásra, memorizálásra, a csapatszellemre …(este).
Csak egy bökkenő van: ez "melóval jár" ! Ha valaki nem veszi mindezt örömnek. Anyuci, apuci nem mehet önzően a maga kisded szórakozása után, akár fáradtságra hivatkozna, illetve a valódi munkaideje után bizony ezekhez nem egyszer erőt kell venni magunkon a kicsik öröme érdekében ! Még ha fáradtan is ! Elvégre enyémek azok a "bőregerek"!
Egyszer én is belefutottam abba a csőbe, amit – azt hiszem a forgatókönyv írónő említett – hogy a munkahelyi feladataim egy részén otthon dolgoztam, amikor a nagyobbik lánykám, kb. négyévesen, vidáman odajött, hogy játszunk-e így meg úgy ? Én, a kötelességtudó, rögtön mondtam, hogy most a munkahelyi feladataimat el kell végeznem, aztán utána majd lehet, és fordultam is vissza a papírjaim felé. De valahogyan a szemem sarkából éreztem inkább, mint láttam, hogy a kicsi lehajtott fejjel kezd eloldalogni. Mint akibe villám csapott, tört rám a gondolat:"Idióta ! Ezt nem lehet ! Többet nem fog idejönni hozzád ! Majd megcsinálod este, ha lefeküdt !" Mindent félre löktem és pattantam el az asztaltól, pár lépés után elérve a kislányt, játszottunk, amíg volt kedve hozzá.
Bocsánatot kérek a kifejezésért, de rohadt a média kultúra zöme ! Egoizmusra, önzésre, önhittségre, erőszakos rámenősségre, idétlenségre, tiszteletlenségre, fölényeskedésre, lekezelésre nevel – már a kicsiknek szánt mesefilmek jó részével is (!!!) – amivel tökéletesen rombolja az összetartozásra, együttműködésre irányuló, egyre gyengébb szándékot. A puszta fogyasztói szemlélettel pedig kiirtja az emberből a javításra, helyrehozatalra irányuló szemléletet.
Itt jutok el a "hitetlenségi" problémáimhoz: műszaki foglalkozású lévén, nagyon nehezen tudom elfogadni, hogy valami javíthatatlan. Ezer kudarc kell, hogy lemondjak valaminek a megjavításáról. Emberileg meg tudnunk kellene beszélni egymással, nem ? Csak ehhez is oda kellene figyelni egymásra és az ÉN, TE helyett MI-ben kellene gondolkodnunk !
Innen nem lépnék már tovább, hogy a médiának miért is célja az előbb említett sorozat, mert nagyon elmennék ideológiák felé és erre Önnek sincs szüksége és az Ön ideje is drága.
Elnézését kérem, hogy feltartottam (mégis csak sikerült) a gondolataimmal, csak ismét hiányérzet támadt bennem a témával kapcsolatban és kitört belőlem a "megmondó ember".
Sok sikert kívánok a további munkáihoz is !
Tisztelettel:

Kaposvár, 2015. október 30.

Balogh András

Én is hozzászólok!