Close
mail us

Írjon nekünk!

Az Ön emailcíme

Close
lock and key

Regisztráció a ridikul.tv oldalra, a kommenteléshez

Az Ön emailcíme

A megadott emailcímet titokban tartjuk, de oda küldjük a regisztrációs emailt!
A két jelszónak egyeznie kell, az emailcímnek igaznak kell lennie, a becenév szinte bármi lehet.

Close
lock and key

Jelentkezzen be a kommenteléshez.

Account Login

Az vagy, amit teszel! Hősök Tere Adásba kerül: 2014. május 15.

blog post image

Valljuk be, néha - vagy talán sokszor - közönyösek vagyunk a körülöttünk élőkkel, környezetünkkel, talán még saját magunkkal szemben is. E téren pozitív változásra van szükség, de sokan vagyunk, akik nem tudjuk, hogyan kezdjünk hozzá. Beszélgetésünkkel nem titkolt célunk, hogy minél több ember merjen kiállni és tenni másokért a hétköznapokban. Talán ha inspiráljuk a környezetünkben élőket és megtanítjuk nekik, hogyan váljanak mindennapi hősökké, elindíthatjuk ezt a pozitív változást... Miklósa Erikával, Pásztory Dórával, Orosz Györgyivel - és meglepetés férfi vendégünkkel beszélgetünk.

Nem azért vagyunk közönyösek, mert egoisták vagyunk és rosszak, hanem mert a nagyvárosi körülmények ezt hozzák ki belőlünk. Ne törődjünk bele ebbe, hanem ha „helyzetben vagyunk”, lépjünk – hogy rajtunk is segítsenek, ha egyszer mi leszünk bajban. A pszichológia szerint kifogás mindig van rá, hogy miért nem segítünk. Az egyik legtöbbet emlegetett szociálpszichológiai elv, hogy a másiktól várjuk a kezdő lépést. Amíg másra várunk, hogy segítsen, addig fel is mentjük önmagunkat: ha bármi történik, nem én vagyok a felelős, mert ott voltak még mások is, miért nem segítettek ők?

Győzzük le a gátlásainkat!

Egy friss kutatás tanulsága szerint a magyarok nem elég segítőkészek. Ezen szeretne változtatni Halácsy Péter és Philip G. Zimbardo a Hősök Tere elnevezésű civil kezdeményezéssel. Ötletük egy 120 önkéntessel dolgozó kezdeményezéssé vált, amelyet csaknem 20 vállalat, számos magánszemély és ismert ember is támogat. Az egész projekt Zimbardo professzor Heroic Imagination Project elnevezésű programján alapul, amelynek célja, hogy segítsen az embereknek mindennapi hősökké válni. Orosz Gábor szociálpszichológus, a Hősök Tere kezdeményezés egyik szakértője szerint a nemzetközi kutatások azt bizonyítják, hogy az emberek azért nem viselkednek hősiesen kritikus helyzetekben, mert nem tudják, hogy akár viselkedhetnének másként is, nem ismerik fel a helyzetet vagy éppen a többség nyomására nem mernek cselekedni. A Hősök Tere éppen azon dolgozik, hogy ezeket a félelmeinket, gátlásainkat sikerüljön legyőznünk.

Orosz Györgyi újságíró, kommunikációs tanácsadó, közösségépítő. Érzékeny a társadalmi problémákra, folyamatosan különböző közösségeket épít, szalonokat szervez. A Hősök Tere projekt egyik megálmodója.

Miklósa Erika operaénekesnő atlétának készült, ám végül az Éj királynőjeként hódította meg a világot. 2011-ben az önkéntesség magyarországi nagykövete volt, otthonában, Bakonykúton pedig aktív mozgatórugója a falu életének.

Pásztory Dóra paralimpiai bajnok úszó, sportkommentátor mindig is úgy érezte, hogy kiválasztott - és úgy véli,  talán ezért is született végtaghiányosan. Négyévesen látta Egerszegi Krisztinát olimpiát nyerni és ez élete meghatározó élményévé vált.

Kovács Kokó István olimpiai- és világbajnok ökölvívó tíz éve a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Jószolgálati Nagykövete és a SUHANJ! Alapítvány önkéntese. 

Minden harmadik felnőtt önkéntes

Ők azok, akik közvetlenül, vagy valamilyen szervezeten keresztül, önszántukból, ingyen, háztartásukon kívül élő személyek javára vagy a társadalom hasznára végeznek valamilyen tevékenységet. Magyarországon – 2011-es adatok szerint – a felnőtt lakosság 28,4%-a, mintegy 2 millió 153 ezer fő végzett valamiféle önkéntes munkát. Túlnyomó többségük, 93,3%-uk közvetlenül segített ingyenes munkájával, 3,7%-uk szervezeten keresztül, vagy a szervezet javára végzett ilyen tevékenységet, míg 3%-uk közvetlenül és szervezet közreműködésével egyaránt támogatott rászoruló magánszemélyeket, különböző szervezeteket, intézményeket, vagy valamiféle közös ügyet.

Gyerekkorban kell megtanulni

A szociálpszichológusok szerint ezt a viselkedési módot gyerekkorban lehet automatikussá tenni. Gyakori például, hogy valakit kiközösítenek, és senki nem meri megvédeni, mert nem akar kilógni a sorból, szintén a „lúzerekhez” tartozni. Halácsy Péter és csapata két modult vett át Zimbardótól, amelyek az iskolai kiközösítésre, szekálásra reflektálnak, illetve azt tanítják meg, hogyan lehet a gyerekek hozzáállását javítani, ha nem hisznek magukban. A módszer elterjesztésébe iskolapszichológusok bevonását is tervezik.

Öt hozzászólás

Éva
2014. május 15. 18:19:04
Kedves általam nagyra becsült Kokó! Köszönöm, a mai Ridikül adásában elhangzott szavait: "örömet szerezni". Végre valaki nem örömet okoz, mert szerintem okozni csak bánatot lehet. Sajnos szinte már csak ebben a formában lehet hallani még komoly Tv-s személyiségektől is.
Leé Jánosné
2014. május 15. 18:24:14
T. Cím!
A május 15-i műsorhoz még a munkahelyi segítség jutott eszembe. Saját tapasztalatom, hogy a munkánk végzéséhez sajnos a munkahelyeken sem kapunk kollégáktól segítséget! Inkább a "betartás" a jellemző, főleg a fiatalok az idősebbekkel szemben.
Üdvözlettel: Leé Jánosné
Mikó Ádámné
2014. május 15. 18:45:26
A Kokó által megemlített vörös-iszap katasztrófa után fordult negatívra bennem a jótékonyság. Én is többször felhívtam a megadott telefonszámot, mert az a borzalom, amit az ott lakók átéltek, nem volt mindennapi. De felállt a szőr a hátamon, amikor arról láthattunk felvételeket, hogy a tornateremnyi ruhát nem osztják ki a rászorulóknak, mert el kell dönteni előbb, ki mire érdemes. Az a néni, akit elöntött az a trutyi, és nem maradt egy felvehető bugyija, mit nyert két hét múlva a kiosztott ruhával, nem az lett volna az első, hogy a beérkezett cuccot szétosztják, kinek-kinek méret és szükséglet szerint? Nem hiszem, hogy elvitte volna a gyerek tornacipőt vagy a hátizsákot. A későbbiek során az összegyűlt pénz nagy részét átcsoportosították, mert aki átélte ezt a szörnyűséget, esetleg ezer forinttal gazdagabb lehetett volna, mint a katasztrófa előtt, és nem mellesleg a kedvenc kutyája ott fulladt meg a csirkékkel, disznóval, egyéb jószággal együtt az udvaron.
Szóval, én azóta nem így segítek. Csak akkor adok, ha tudom, hogy tényleg közvetlenül oda jut az adomány, ahova kérték és ahova szántam, pl. a mentőkhöz.
A stoppolókat már én sem veszem fel. Még jócskán a "közbiztonságosabb" időben, a szocializmus alatt utaztunk három kisgyerekkel - 5, 6, 7 évesek voltak -, amikor egy idős bácsi stoppolt Mezőtúr határában. Természetesnek tartottuk, hogy megálltunk, én hátra ültem a gyerekekhez, a bácsit előre engedtük. Miután beült, derült ki, hogy részeg és már bepisilt, és üvöltve követelte, hogy vigyük be a faluba. Természetesen kiraktuk, és jobban megnéztük a későbbiekben, kit engedünk a kocsinkba.
Szóval, nem könnyű jótékonykodni, és sokan visszaélnek a bizalommal segítés címén a gyengébbekkel szemben, kirámolják a táskát, pénztárcát, zsebet. Sajnos, így hatvan felett én is a célközönséghez tartozom.
Marica
2014. május 16. 15:24:33
Az adásban felhozott példák: ha látjuk, hogy valaki elejt, elveszt valamit, figyelmeztessük, ha látjuk, hogy valaki rosszul van, kérdezzük meg, miben segíthetünk, szükség esetén hívjunk neki mentőt, de a legbanálisabb esetek: járműveken idős, beteg, terhes utastársnak adjuk át a helyünket, vagy kérjünk helyet nekik másoktól - én ezeket nem valamiféle hősies tetteknek, hanem nagyon egyszerűen EMBERSÉGNEK hívom.
Más kérdés, hogy ez utóbbi esetben van-e a kérésnek foganatja, esetleg nem vaskos gorombaság-e a válasz rá. Sajnos nem egyszer volt már részem benne, pl. amikor egy szülőt kértem meg, venné ölbe a 2-3 éves gyerekét a külön ülőhelyről, hogy a mellette bottal álló bácsi leülhessen.

Bizony, a közszolgálati tévének lenne szerepe szerintem abban, hogy a minimális együttélési szabályok "illemtanáról" valamilyen nézővonzó sorozatot készítsen. Nem csak a gyerekekre, de a szülőkre, a felnőttekre is igencsak ráférne. Elég gyakran tapasztaljuk, hogy akár idegen emberek között az elemi udvariasság, a jó szó, az előzékenység helyét átvették az indulatok, a gorombaság, a semmiségeken felcsattanó, akár elképesztően durva reakciók is.
Isabel
2014. május 27. 00:12:46
Érdekes mód, hogy én soha nem találkozom udvariatlansággal! pedig elég sokat járok-kelek és sokfelé. Az emberek szinte kivétel nélkül udvariasak velem, előreengednek, ha véletlenül ütközünk, bocsánatot kérnek, én is tőlük, átadják a helyet, segítik le- vagy fölemelni a húzós kocsit a járműre, le a lépcsőn, föl a lépcsőn stb.
Olyan van elég, hogy egy utcán fekvő, nem túl jólöltözött ember mellett egyszerűen elsuhannak, elkerülik. Én akárhányszor megálltam, lehajolva megkérdeztem, mi a helyzet. Az elsuhanóknak lett igazuk: az az ember valóban tökrészeg volt. Viszont nem számolom, hány esetben valóban tudtam illetve tudtunk segíteni rosszul lévő lányon, férfin, epilepsziáson stb. Csak el kell kezdeni, és ezt úgy értem, hogy ha én odamegyek valakihez, valaki más is mindjárt odajön. A többi, aki elmegy, nem érdekes. Nem az az érdekes, hogy mi a baja valakinek, hanem az, hogyan segítsünk rajta. Ha gorombán elutasít, akkor se kell megsértődnie annak, aki segíteni akart. Mert itt fő a jó szándék, a segíteni akaró nem kell hogy szégyellje magát, ellenben jó érzéssel, hogy ő megtette, amit lehetett, tovább mehet.

Én is hozzászólok!