Close
mail us

Írjon nekünk!

Az Ön emailcíme

Close
lock and key

Regisztráció a ridikul.tv oldalra, a kommenteléshez

Az Ön emailcíme

A megadott emailcímet titokban tartjuk, de oda küldjük a regisztrációs emailt!
A két jelszónak egyeznie kell, az emailcímnek igaznak kell lennie, a becenév szinte bármi lehet.

Close
lock and key

Jelentkezzen be a kommenteléshez.

Account Login

Szóból is megárt a sok! Adásba kerül: 2015. február 17.

Minden szülő tudja azt, hogy ahogyan a gyermekéhez viszonyul, sok tekintetben befolyásolja a kicsi személyiségfejlődését, közvetve pedig jövőjének alakulását. Az egyensúlyt a dicséret mértékében nem könnyű megtalálni, még akkor is követünk el hibákat, ha tetteinket jó szándék vezérli. Vendégeink gyermekkori és szülői tapasztalatait is megosztják velünk: Polyák Lilla, Ciprusz Éva és Tóth Auguszta. Meglepetés férfi vendégünk szerint nem feltétlenül a dicséretnek kell lennie a szeretetnyelvnek.

               "Amikor a fül soha nem hall dicséretet, a szív egy idő után elveszíti a késztetést a próbálkozásra."                                                                                         Rob Parsons

Általában egy szülő elfogult, ha gyermekéről van szó, hajlamos túldicsérni. Ez épp olyan káros lehet, mint az, ha egyáltalán nem ismerjük el sikereit. Törekednünk kell arra, hogy kialakítsunk benne egyfajta önmotivációt, és ne a külvilágnak, a szüleinek akarjon megfelelni, hanem amit tanul, azt önmagáért tegye. Természetesen ez még pici korban nincs így, azért sietünk haza iskolából, hogy édesanyánknak elújságoljuk a jó jegyeket és a leckekönyvbe írt pár kedves sort, hogy büszke legyen ránk, és mi akkor leszünk boldogok, ha őt is annak látjuk.

Polyák Lilla, énekesnő, színésznő olyan családból jön, ahol nagyon sok dicsérő szó hangzott el, s ez motiválta is őt. Ha van miért megdicsérni a gyereket, akkor érdemes, akár egy kritika megfogalmazása közben is, ha abból profitálnak. Ha az iskolában gond van a gyerekkel, akkor elsősorban a szülő úgy gondolja, hogy vagy benne, vagy a gyerekben van a hiba, és utoljára gondolunk csak arra, hogy alapvetően az iskolával van a probléma. Lilláék iskolát váltottak és minden megoldódott, gyermeke kiegyensúlyozott lett. Megszűnt az iskolai megbélyegzés.

Ciprusz Éva, műsorvezető korábban hajlamos volt arra, hogy túldicsérje gyermekeit. Úgy érzi szülei eltanulták ezt tőle, mert most már ők is megdicsérik őt. Nem szigorú, hanem következetes anya próbál lenni. Éva gyermekkorában mindent meg tudott beszélni szüleivel, sőt elmondhatta véleményét is, ami akkoriban nem volt szokás. Ikrei egy közösségbe, egy iskolába járnak, nekik szükségük van egymás elismerésére is. Ilyen korban még nehéz tudatosítani a gyerekkel, hogy magának tanul. Ők még nekünk és a tanároknak akarnak bizonyítani. 

Tóth Auguszta, Jászai Mari-díjas színművésznő szüleitől a következetesség elvét átvette, de sok mindent ezzel szemben már nem alkalmazott szülőként. Az ember a legváratlanabb szituációkban ahhoz a családi modellhez nyúl, amit gyermekkorban magába szívott. Auguszta észreveszi magán, hogy mi az, amit nem akar követni, amiben más akar lenni. Fia sikerorientált gyermek, nehezen viseli a kudarcot, mely nem motiválja, inkább meghátrál, de közben biztatnia kell őt. A túl sok dicséret, az ajnározás annyira káros, mint amikor azt akarom bebizonyítani a gyereknek, hogy valamiben tehetségtelen.

Süveges Gergő, újságíró, televíziós műsorvezető szerint dicsérték a szülei, de nem reálisan. Anyukája túldicsérte, édesapja pedig mindig azt mondta, hogy „jó,jó, de lehetne ez jobb is”. Gergő szerint a dicséret a szeretet egyfajta kifejezési módja. De meg kell kérdeznünk magunktól, hogy tényleg ez-e a gyerek szeretetnyelve? Lehet neki fontosabb az, hogy odaüljünk mellé játszani vagy együtt írjuk meg a házi feladatot. Szerinte nincs annál jobb, amikor a kicsik meg tudják egymást dicsérni.

Az eltúlzott dicséret

A túlzásba vitt dicséret, már nem a nevelés egyfajta eszköze, írja Himer Csilla. A gyerekben nem alakul ki az önmotiváció, a felelősségvállalás és az ítélőképesség. A "nagyon büszke vagyok rád" mondat helyett a következőképpen kellene fogalmaznunk: "Ahogyan én láttam, mindent megtettél, amit tudtál, és ezért nagyon büszke vagyok rád!" Ezáltal a gyermek saját érzéseiről beszélünk, és nem a mi nézőpontunkból ítéljük meg. Nem azt sugalljuk, hogy nekünk feleljen meg, hanem saját magának. Ha ilyen módon, ún "én-üzenetekkel" kommunikálunk, akkor fejlődni fog a gyermek érzelmi intelligenciája, megtanulja az asszertív kommunikációt, képes lesz saját ítéletalkotásra és kialakul benne a felelősségvállalás.

Miért nem tudják a felnőttek egymást megdicsérni?

Sokan beleesünk abba a hibába, hogy kritikát megfogalmazni könnyen és többször tudunk, mint valakinek a tevékenységét elismerni, munkáját megdicsérni.  A legfőbb oka annak, hogy az emberek nem tudnak, vagy nehezen dicsérnek: az irigység. A dicsőség átengedése nem könnyű, legtöbb esetben igyekezünk magunknak megtartani ezeket a momentumokat. A dicséret pedig egy nagyon hatékony eszköz a motiválásra és a bátorításra. Nehéz máshoz elismerő szavakat fűzni, inkább arra vágyunk, hogy ezt mi kapjuk meg a környezettől. Azonban, ha megtanulnánk a másikat elismerni, akkor minket is elismernének. Ez egy körbennforgó adok-kapok csererendszer.

Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes gondolatai is hasonlóak. Jó tanács, melyet meg kellene fogadnunk: "Vágysz megértésre? Próbálj megérteni másokat! Vágysz dicséretre? Dicsérj meg másokat (...)! Vágysz kedvességre? Légy kedves!"

 

Egy hozzászólás

sumonyi gizi
2015. február 17. 18:22:05
Annyit szeretnék hozzáfüzni, mint két 33 és fél éves ikerlányok anyja - hogy gyerek ügyben - nevelés stb - csak az első 50 év nehéz. Nekem még van 16 és fél évem rontani vagy javitani. amugy napokon belül nagymama leszek. Sumonyi

Én is hozzászólok!