Close
mail us

Írjon nekünk!

Az Ön emailcíme

Close
lock and key

Regisztráció a ridikul.tv oldalra, a kommenteléshez

Az Ön emailcíme

A megadott emailcímet titokban tartjuk, de oda küldjük a regisztrációs emailt!
A két jelszónak egyeznie kell, az emailcímnek igaznak kell lennie, a becenév szinte bármi lehet.

Close
lock and key

Jelentkezzen be a kommenteléshez.

Account Login

Utazás önmagunkba Adásba kerül: 2014. november 27.

Önmagunk felfedezése egy izgalmas út, ahol a cél a lelki béke és az önmagunk megtalálása. Miközben állandóan változunk, elfogadunk, befogadunk, elutasítunk. Zarándokút, pszichodráma, kineziológia, jóga, ima, hipnoterápia - néhány azok közül a lehetőségek közül, amelyek manapság megnyílnak az ember előtt, ha önmaguk felfedezésére indulunk. A komfortzónából való kilépés a kulcs, ez hozza meg a változást. Az ilyen jellegű élményeikről számolnak be mai vendégeink: Soma, Dr. Almási Kitti és Hullan Zsuzsa. Meglepetés vendégünk 20 éves korában végleg elhagyta a komfortzónáját.

"A 'lakni a testet' annyit jelent, hogy belülről érzed a testedet, érzed az életet benne, és ily módon rájössz, hogy fölötte állsz a külső formának. Ám mindez csak a kezdete annak a belső utazásodnak, amely egyre mélyebbre visz a hatalmas nyugalom, a csönd és a béke birodalmába, ami egyúttal az óriási erő és a vibráló élet tere is." Eckhart Tolle

Önmagunk megismerése nem olyan egyszerű folyamat, ahogy azt első hallásra elképzelnénk. A befelé figyelést az önmagunk megismerését kevesen tudják objektívan és reálisan megvalósítani. Gondoljunk bele, hányszor hazudunk magunknak? Amikor megerőszakoljuk a környezetünket, hogy azt mondják, amit mi hallani szeretnénk, majd megelégedve nyugtázzuk a választ. Az őszinteség nemcsak mások felé ütközik problémákba, hanem saját magunk számára sem egy egyszerű út. Önmagunk tanulmányozása, a belső harmónia megteremtése nyitottabbá tesz minket a világ felé.

Soma énekes, újságíró véleménye szerint a sors nem egy szabadon választható, hanem egy kivájt út melytől el lehet térni. Akkor kezdett el befelé, önmagára figyelni, amikor egyszer megbetegedett. Közel fél évet csak magával foglalkozott. Például kiutazott Londonba nyelvet tanulni, fiatalok csoportjába került be: új környezet, új nyelv, új gondolkozásmód. Soma szerint az élet a komfortzónán kívül kezdődik el. Bele kell menni a kényelmetlen helyzetbe. Ahhoz, hogy merjünk nyílni, ahhoz az énhatárainkat kell feszegetni. Leszokott a kritizálástól, sokkal szeretőbb és elfogadóbb lett.

Dr. Almási Kitti, klinikai szakpszichológus szerint a kulcsélményeink meghatározzák, hogy hogyan viszonyulunk az emberekhez. Ha valami az életben jól sikerül, az hitet ad. Amikor az ember önállóvá válik, akkor kezd magára figyelni. Kitti szerint azok tudnak befelé figyelni, akik másokra is tudnak. Nagyon sok kell ahhoz, hogy meglássuk önmagunkat. Vannak emberek, akik elhitetik magukkal, hogy kinyíltak, hogy változnak, hogy nagyot fejlődtek és kiderül ez egész csak egy „lufi”, az önigazolásért csinálják.

Hullan Zsuzsa színművész, igyekezett mindig foglalkozni magával. Két dolgot említ, ami ahhoz szükséges, hogy az ember figyelni tudjon magára: a beszélgetést és a csendet. A gyermekek mindennek örülnek, bennünk felnőttekben is újra megkellene keresni a gyermeket. Felnőttként bezárkózunk, korlátokat szabunk, miközben mindennek örülhetnénk. 49 napot az El Caminoban gyalogolt, élményeit a következőképpen fogalmazta meg: "mindenben más vagyok, miközben semmiben nem vagyok más". Észrevétlenül kicserélődött ebben a 49 napban. Rengeteg mindent fedezett fel magában.

Nagy Bendegúz Lóránd építész, aki bejárta a fél világot világjáró kerekesszékével. Lóránd 20 évesen elhagyta komfortzónáját. A kerekesszékbe kerülés után újra fel kellett építeni az egész életét. Barátai nagy része eltűnt, úgy gondolja ennek az oka a félelem volt. Biciklivel bejárta Európát. Nem tragédiaként fogja fel saját helyzetét, szerinte a modern ember amúgy is sokat ül, keveset vagyunk két lábon. Jó tanácsa az, hogy az ember saját tükörképét magáévá kell tennie, mert e nélkül nem fogja magát megismerni.

Az önismeret fontossága már az ősi kultúrában is megjelenő fogalom volt. Mivel úgy érezzük, mi birtokoljuk a testünket-lelkünket, nyilvánvalónak gondoljuk, hogy azt kellőképpen ismerjük is. Nem gondolunk bele, mennyi élményre, tapasztalatra, konfrontációra, megakadásra, kérdésfeltevésre van szüksége ahhoz az embernek, hogy rájöjjön milyen is ő valójában. Sokszor külsőre unszimpatikus egy ember, majd amikor a vizualitást felváltja a belső megismerés, sok esetben megváltozik a véleményünk. Gyakran mondjuk azt, hogy ne ítélj elsőre, ne ítélj külsőről. Hihetetlen, de önmagunk megítélése sem könnyebb, mivel nehezen tudjuk magunkat külső szemmel vizsgálni. Akkor miért is van az, hogy a külvilágtól oly nehezen fogadjuk el az építő jellegű kritikákat? Lehet örülnünk, kellene neki, hogy valaki megpróbál reálisan látni, tanulni kellene belőle, és természetesen szelektálni. Miért önmagunkat kell először megismernünk? Magam megismerésével, képes vagyok másokat is megismerni és a sok-sok egyéni ismeretből kapok egy komplex képet a világról. Nagyon sok önismereti technika, tréning áll a rendelkezésünkre, önmagunk teljes megismeréséhez, a belső figyelem megteremtésére, melyek harmóniát teremtenek a testben és a lélekben.

Lao-ce, a híres kínai filozófus a következőket mondta a befelé figyelésről: „Az Út anyaga a nemlét: ránéznél, de nem látod formáját, hallgatnád, de nem hallod hangját. Ezért nevezik a titokzatos ismeretlennek. A titokzatos ismeretlen pusztán az Út egy neve, s nem az Út maga. Az Út a befelé figyelés; visszatérés önmagadhoz. Ezért ha a tudomás növekszik, a káprázat szertefoszlik, ha a bölcsesség növekszik, az ostobaság elmúlik.”

 

Egy hozzászólás

Isabel
2014. november 28. 23:42:19
A "köznép" körében (bocsánat, hirtelen nem tudom a helyes kifejezést) a kilencvenes évek elején kezdődtek ezek az önmegismerési programok, a szeresd önmagad (és isten is megsegít). Legtöbbje rosszul megalkotott program volt, önzőségre nevelt, mert nem előbb magyarázta el, mit is jelent szeretni önmagunkat. Sokaknál pedig a későbbi felismerés valóban késői volt.
Lényeg, hogy negyedszázad elég kevés volt ahhoz, hogy sokkal többen térjenek meg önmagukhoz, mint ahánynak meg kellett volna térnie. A legtöbben csak összezavarodtak.
Nekem van egy olyan érzésem, hogy jobban kellett volna az írókat, költőket, festőket, más nagy emberek gondolatait, tanításait a "nép" fejébe verni. Csak sajnos, a tanítók, tanárok sem voltak igazi tanítók, tanárok, nem voltak képesek rá.
Az írók, költők, festők, művészek nagyon jól tudták az igazságokat, csak nem a nép nyelvén magyarázták el. A nép pedig mára nem ért a szóból - két vagy több ezer éve nem ért a szép szóból. Ezért garázdálkodhatnak ma a hiányos tudású "igazságmagyarázók", a képernyőn is látható pénzkeresők, a nem igaz tanítók.

Én is hozzászólok!