Close
mail us

Írjon nekünk!

Az Ön emailcíme

Close
lock and key

Regisztráció a ridikul.tv oldalra, a kommenteléshez

Az Ön emailcíme

A megadott emailcímet titokban tartjuk, de oda küldjük a regisztrációs emailt!
A két jelszónak egyeznie kell, az emailcímnek igaznak kell lennie, a becenév szinte bármi lehet.

Close
lock and key

Jelentkezzen be a kommenteléshez.

Account Login

Különleges gyermekek Adásba kerül: 2015. március 05.

A gyermekvállalás időszaka olykor megterhelő, fárasztó, de összességében örömteli időszak, amikor a szülők a gyermek születését várják, de mi van akkor, ha nem minden úgy alakul, ahogy azt gondoljuk? Egy egyéni bánásmódot igénylő gyermek napvilágra jövetele, megváltoztatja életünket, az addig felfogott világlátásunk teljes újragondolására késztet. Milyen sztereotípiákat kell levetkőzni szülőként és mi, hogyan forduljunk azokhoz az embertársainkhoz, akik különlegesek, mert abban, hogy boldogulhassanak nekünk is nagy felelősségünk van, akárcsak a szüleiknek. Őszintén mesél nekünk Mohamed Aida, Egerszegi Sándorné és Kiss Bea. Meglepetés férfi vendégünk szerint nem kellene kategorizálni az embereket.

Az egyéni bánásmódot igénylő gyerekek élete gyökeresen más lesz, mint a kortársaiké. De hogyan készüljenek fel erre a szülők? Egyáltalán fel lehet erre készülni? A gyermekvállalás periódusa a legszebb időszak, de mit tegyünk akkor, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt várnánk? Hogyan zajlik le a feldolgozási időszak? Mi a teendő, hogy a gyermek a legjobb kezekbe kerülhessen? Vendégeinknek köszönettel tartozunk, akik személyes élményeiket őszintén osztják meg velünk!

Mohamed Aida, világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok tőrvívó gyermeke 10 hónapos volt, amikor megtudta, hogy William-szindrómás. Aida elzárkózott, és senkinek sem beszélt róla. Alapvetően is veszélyeztetett terhes volt, a magzat nem úgy fejlődött, ahogy kellett volna. A születés első napjától koraszülött osztályra került, mivel nem tudta koordinálni a nyelést, és 8 hónapos kora körül kezdett el kiderülni, hogy mi is lehet a valós probléma.

Egerszegi Sándorné, fejlesztő- és szociálpedagógus 18. életévüket betöltött fiatalok között dolgozik, akik egy része intézményben él, a másik részük családi probléma miatt került hozzájuk. Enyhe és közepes fogyatékossággal foglalkoznak. Az ilyen saját nevelési igényű fiatalok családi élete felborul. A legfontosabb, hogy elfogadjuk azt, hogy sérültek.

Kiss Bea, újságíró gyermeke állapotával lassan szembesült, de ő rögtön tudott erről beszélni környezetével. Ehhez úgy kell hozzáállni, hogy ez egy megoldandó feladat. Gyermeke 1-1,5 éves volt, amikor Beának feltűnt, hogy nem úgy mozog, mint a kortársai. Azonban vannak olyan képességek, amit akár 30 éves kor felett is lehet fejleszteni. A legfontosabb az, hogy segítenünk kell egymáson.

Vincze Zoltán, rendező szerint az ilyen helyzetekben szükség van egy erős környezetre, családra és megfelelő szakemberekre, nem szabad egyedül maradniuk a problémával. A legrosszabb az, amikor az iskola, munkahely már nem várja őket vissza, és a barátok is lassan eltűnnek. A hozzá hasonló helyzetben lévő emberek, akik kerekesszékbe kerülnek is kétségbeesnek, eluralkodik rajtuk egyfajta gyász, majd rájönnek, hogy mégis "kisüthet a nap."

Az elfogadás

Az elfogadásig való eljutás egy hosszú, embert próbáló idő. Az ilyen helyzetben a feldolgozásnak vannak egyfajta lelki fázisai, amin a szülők végigmennek, ezt Kübler-Ross féle szakaszoknak nevezik. Az első periódus a tagadás, illetve az elszigetelődés, amikor a szülők nem akarnak vagy nem tudnak erről beszélni. Majd eljön az az idő, amikor igazságtalannak érzik jelen helyzetüket, eluralkodik rajtuk a bizonytalanság érzése. Lelkileg megterhelő az a tudat, hogy gyermekük fejlődése kizárólag tőlük függ, és azon, hogy milyen körülményeket tudnak előteremteni. Megjelenhet egyfajta alkudozás az égiekkel, megpróbálnak egy lelki egyensúlyt teremteni, és a családot összetartani. Sajnos a depresszió is felütheti a fejét, amikor úgy érzik a fejlődés a legapróbb léptekben mérhető lassú folyamat. S ezen folyamatok összessége után juthatnak el lelkiekben az elfogadásig.
Helen Keller, amerikai író, az első siket és vak diák, aki diplomát szerzett, a következőképpen fogalmaz: "Nem tudtam, mit rejt számomra a jövő. Heteken át a harag és keserűség kínozott, s arra következett a lankadtság. Voltál-e valaha tengeren sűrű ködben, midőn úgy tetszett neked, mintha az a majdnem kézzel fogható szürke sötétség körülzárna, amikor a nehéz, nagy hajó nyugtalanul és izgatottan tapogatja útját a part felé a mérővel, te pedig dobogó szívvel várod, hogy mi fog történni? Olyan voltam..., mint az a hajó, azzal a különbséggel, hogy rajtam nem volt iránytű, sem hangjelző, s nem tudtam mennyire van még part. "

A különleges bánásmódot igénylő gyerekektől is ugyanannyi szeretetet kaphatunk, mint az egészséges fiataloktól, ezen felül rengeteg mindenre megtanítanak minket, legfőképpen türelemre, alkalmazkodásra és elfogadásra. De a szülőknek a negatív érzéseiket is el kell fogadniuk, hisz a megbékélés és az elfogadás első lépcsőfoka ez.

Egy hozzászólás

Kovács Zoltánné
2015. március 5. 20:19:54
Kedves Szerkesztőség!

1.,Elöször segitséget szeretnék kérni. Unokám 24 éveshölgy, hárfamüvésznek tanul. Teljesen megbénitja a félelem. Nagyon kicsi az önbizalma. Pszihológust keresek, nagyon profit, aki nemcsak gyógyszet ad ha kell, de tart helyzetgyakorlatokat is. Láttam a müsorban szimpatikus, "szakmáját" értő orvost.

2.,Témát szeretnék még ajánlani. 45 éve tartó házasságban élek és megkeseritette az életemet, ha
valahova elmentünk, férjem mindig talált egy szempár. Akár milyen csinos voltam, akár hány éves.Rendkivül megalázónak tartottam és szégyeltem. Tanácsot szeretnék kérni a müsorban, hogyan is kell ezt kezelni? Ott és akkor. Nincsenek önbizalom problémáim.

Előre is köszönöm: Kovács Zoltánné

Én is hozzászólok!